Tesla lemezek működése

 A Tesla lemez, más néven a Lila Harmónia Lemez - Harmóniát ébreszt a vele kapcsolatba kerülő környezetében

A feltaláló, Ralph Bergstresser, 1912-ben született az Egyesült Államokba bevándorolt német szülők gyermekeként. Rendkívül érdekelte a szabad energia, vagy, ahogy ma a tudományos körökben nevezik, a nullponti energia. Gondosan tanulmányozott mindent, amit Nikola Tesla kísérleteiről írtak, és részt vett számos Tesla előadáson. Egy alkalommal be is mutatták őket egymásnak és a szabad energia iránti érdeklődésüknek köszönhetően azonnal barátok lettek. Az elkövetkező 20 évben számos beszélgetést folytattak a szabad energia megcsapolási eljárásának lehetőségeiről. Tesla halála után – a feltaláló hátrahagyott feljegyzései nyomán -Bergstresser megfejtette a Lila Harmónia Lemezekben lévő alumínium szerkezeti átalakításának titkát.  

 


Energia a negyedik dimenzióból – ettől gyógyít a Gangesz vize is
Bergstresser úttörő szerepet játszott a gyógyító energia felfedezésében is, amikor Indiában járt: Magyarázatot talált arra, hogy miért pont a Gangesz vizének van gyógyító ereje.
India őslakossága évezredeken keresztül használta a Gangesz vizét gyógyításra. Több gallonnal tároltak a Gangesz vízéből a calcuttai egyetemen, több mint fél évszázadon át, és még mindig teljesen baktériummentes 
maradt. Mi okozza a víznek eme fantasztikus gyógyító erejét?
A víz egyik mellékfolyója a Himalája magaslataiból ered. Ott a légkör olyan tiszta, hogy a hegyet és hótakaróját az Univerzum egy magasabb kozmikus energiája bombázza. Ez a 4. dimenzióbeli energia megváltoztatja azoknak a szikláknak az atom- és molekulaszerkezetét, amelyek ezeket a nagyszerű hegyeket alkotják, átalakítva ezzel a hó és az alatta lévő vizek kémiáját. Ez a kémiai változás adja hozzá az életerő energiát a vízhez, ami a víz részévé válva okozza a Gangesz folyó csodálatos gyógyításait. Ennek a jelenségnek a kulcsa ma már ismert és felhasználják a Lila Harmónia Lemez gyártása során.  Bergstresser, aki egy halom metafizikai könyv szerzője volt, 1998-ban halt meg 86 éves korában.    
 
 

Tapasztalt felhasználók javaslatai:

  • Ha kevés idő maradt az alvásra, helyezzük éjszakára a fejünk alá a Lila Harmónia Lemezt. Bár van, aki el sem tud aludni a Lila Harmónia Lemezek energiájától. Ez úgy tűnik, személyenként eltérő, és az egyénnél is változik az idő haladtával.
     
  • Egy pohár csapvizet a Lila Harmónia Lemezre téve 10 percen belül lágy, tiszta ivóvizet kapunk. A locsolókanna vize egy egész éjszaka alatt töltődjön a Lila Harmónia Lemezen. A ciszternában tárolt víz és a medence, tavacska,  akvárium vize tovább marad tiszta, ha benne tároljuk az erre a célra készített Lila Harmónia-rudacskát.
     
  • Az étel ízletesebbé válik a hatására - "asztali áldást mond az ételünkre", ha pár percre a Lila Harmónia Lemezre helyezzük a vacsoránkat. Az élelmiszeradalékok és műtrágyák káros hatását semlegesíti, hiszen hallottunk már róla,  hogy bizonyos emelkedett tudatállapotban a mérget is semlegesíteni lehet, nem fog ártani. A tudatunk műve ez, és most itt a segítség a tudat felébresztésére.

 RENDEZŐDÉS. Ez a titok

A rendeződés elve minden fizikai működést leegyszerűsít, energiát takarít meg. Így logikus és hihető, hogy a robbanómotoros gépjármű üzemanyag adagolója közelében elhelyezett Lila Harmónia-cső 10-15%-os fogyasztáscsökkenést eredményezhet, emellett lassabban koszolódnak a szűrők, csendesebb a motorzaj, hosszabb a motor élettartama.
 

Egy meghökkentő dolog: a nyers hús és hal nem reagál a Lila Harmónia Lemez hatására!

  • Háziállataink vitálisabbak és egyben nyugodtabban viselkednek a közelükbe helyezett Lila Harmónia Lemez hatására. Nyakörvre erősítve, tányér alá téve alom mellé helyezve javasolják.
     
  • Az égések, vágások és különböző fájások a szövetek rezgésszintjének csökkenését vonják maguk után. A lemezeket körülvevő erőtér azáltal segít felgyorsítani a gyógyulást, hogy a sérült területet visszajuttatja a normális rezgésállapotba.
     
  • Egy idő után rendszeres viselés mellett emeli a személyes energiaszintet és védelmet nyújt az elektroszmogtól, amit a minket körülvevő környezet berendezései (például: számítógép, TV, neonvilágítás, mobiltelefon...) termelnek.
     
  • A lemezek életerő-tere mű szeresen is mérhető (erről bővebben Linda Goodman Star Signs című könyvében olvashatunk, valamint azt írja, hogy a Lila Harmónia Lemezek képesek hatással lenni egy személyre azon keresztül is, ha egy róluk készült fényképet arccal lefelé a lemez felületére helyezünk). 

 

Az egyik legkülönlegesebb eszköz az energiaszintem növelésére, amit valaha találtam, az a Lila Harónia Lemez. Nem vagyok oda az ilyen bigyókért. Láttam már az összest és szinte egyet sem használok közülük. Az egyetlen, amivel kivételt teszek, az a Lila Harmónia Lemezek használata, amivel bizonyára már sokatok találkozott. Ez tulajdonképpen egy szabad-energia lemez. A Lila Harmónia Lemez nemcsak megtisztítja az ételt a negatív energiáktól és az olyan káros szermaradványoktól, mint a rovarölő szerek, de egyúttal energetizálja is az ételt. Ma már minden ételemet erre teszem, és folyamatosan le vagyok nyűgözve. Nem számít milyen az étrended, ha használod a Pozitív Energia Lemezeket, garantáltan megkapod a szükséges pozitív energiát.” (idézet Joshua Stone „Beyond Ascension” című könyvéből)